A kommunikáció minden szempontból fontos egy kapcsolatban. Mindegy, hogy éppen azt döntjük el, milyen filmet nézzünk meg vagy mi legyen vacsorára, mindannyian azt tanultuk, hogy az őszinteség idővel egészségesebb és erősebb kapcsolathoz vezet. Továbbá ugyanez mondható el a szexel, illetve a szexpozíciókkal kapcsolatban.

Még egy hosszú távú kapcsolatban is normális, hogy az ilyenfajta beszélgetéseket kihívásnak érezzük (néha még inkább, ha már hosszú ideje vagyunk együtt és kialakult az a bizonyos rutin a hálószobában). Mégis érdemes beszélgetni róla, amennyiben szeretnénk megfűszerezni a dolgokat és új pózokat kipróbálni, mert a szexet még élvezetesebbé tehetjük ezáltal.

Spontán beszélgetés

A spontaneitás nagyszerű a hálószobában, de néhány figyelmeztető szó nélkül rosszul sülhetnek el a dolgok, azonban hosszú monológra sincs szükség. Egyszerűen kérdezzük meg, „Szeretnéd kipróbálni ezt?” Ez remek módja lehet a téma megközelítésének, és ezáltal anélkül tudjuk bevonni partnerünket a beszélgetésbe, hogy nyomást érezne.

Végtére is, a buliban ketten vagyunk. Partnerünk esetleg nem biztos abban, hogyan reagáljon választásunkra, ezért fontos, hogy lassan vezessük fel a témát; mutassuk meg neki, hova szeretnénk, hogy a kezét tegye. Ily módon óvatosan átvesszük a vezetést, ahelyett, hogy kontrollálnánk a szituációt.

 

Mennyire fontos a kommunikáció, ha a szex kerül szóba?

"Nagyon fontos. Az érzések eltitkolása szex közben helytelen szokás lehet.”- Orla

„Még ha úgy is érzed, bizonyos pozíciók lehetetlenek, általában minden nehézségben van valami jó, például használhattok párnákat vagy erre a célra készült eszközöket, amik megemelik a testtájakat vagy módosítják a pozíciót, így nem tűnik majd annyira drámainak. Lehet, hogy a férfi nem tudja olyan sokáig folytatni, ha a falnak háttal áll, és engem tart, de ha az ágy szélén ül és én az ölébe ereszkedem, ez sokkal élvezetesebb póz lehet. Kicsit kényelmetlennek érzed az egyes pozíciókat? Legyen hangulatfény a szobában, vagy akár le is kapcsolhatod a villanyt - és lehetséges, hogy mégis megérezed az utat, ehhez a pozícióhoz!”- Cara

Nyitottság

Egy dolog eldönteni a szexről, hogy beszélni fogunk róla, de amikor a tényleges beszélgetésre kerül sor, néha nem találjuk a szavakat. Ezért könnyen megfutamodhatunk. Legyünk türelmesek partnerünkkel szemben, hadd tudja, hogy mindig meghallgatjuk őt és mi is kérdezzünk, ha bizonytalanok vagyunk. Lehet, hogy partnerünk is ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint mi. Ha tanácstalanok vagyunk, hogy mit mondjunk, javasoljuk egy szexpózokat leíró könyv megvásárlását vagy online keresgéljünk, hátha találunk némi inspirációt.

 

Mit gondolsz, mennyire fontos a nyitott hozzáállás, ha partnered felhozza a szex témát?

„Hajlamos vagyok magamra venni, amit a társam mond. De ha fontos lenne a kapcsolatunkra nézve, megpróbálnám félretenni az egóm és hallgatni rá.”- Orla

Idő és tér

Sok pár elér arra a pontra a kapcsolatukban, amikor szexuális életük már rutinná válik. Míg ez frusztráló lehet, fontos, hogy ne egy alkalmatlan pillanatban hozzuk fel a témát. Például ne egy heves vita hevében próbáljunk meg előhozakodni szexuális életünkkel, mert felesleges feszültséget és negatív érzelmeket szülhet olyasvalami körül, amelynek egy izgalmas és pozitív utazást kellene jelentenie mindkettőtök számára.

Hasonlóképpen, nem a legjobb idő a beszélgetésre, ha éppen a párunk szüleivel készülünk vacsorára! Próbáljunk meg olyan időpontot és helyszínt választani, ahol mindketten jól érezzük magukat. Talán lefekvés előtt vagy egy lusta hétvégén; ily módon a hálószobában beszélhetjük át a dolgokat és rengeteg időnk lesz kipróbálni néhány új technikát.

 

Van olyan tanács, amit fiatalabb önmagadnak adnál a szexről és a szexpozíciókról?

„Ne hagyd, hogy a magabiztosság hiánya bárminek is az útjában álljon az ágyban. Ha a fickó meztelenül lát, nagy az esélye, hogy AKAR TÉGED. Tehát gömbölyödj labda formába, hajítsd a lábakat a fejed fölé, és csak relaxálj.”- Vicky

„Ha valamilyen póz tényleg nem működik számodra, ne félj beszélni róla. Ez nagyon fontos, csakúgy, mint hogy nyitottak legyünk a szexel és szexpozíciókkal kapcsolatban, és végig kommunikáljunk egymással, vagyis tartsuk tiszteletben önmagunkat és tudatosan járuljunk hozzá a dolgokhoz.”- Cara

Változtatások alkalmazása

Nem kell tornásznak lennünk ahhoz, hogy új pozíciókat próbáljunk ki a hálószobában. Azonban néhány kisebb változással egészen új területeket felfedezhetünk fel a régi, unalmas pozíciókban. Vegyük például a misszionárius pózt! Egy kis változtatással ez a régi klasszikus mindkettőtöket az élvezetek teljesen új útjára vihet.

Vegyük például a „zárt lábak” variációt: standard misszionárius póz, de a nő szorosan összezárja a lábait, míg a férfi közrefogja őt - ez fokozza az élvezetet mindkét fél számára. Párnákkal szintén élvezetesebbé tehetjük ezt a kipróbált és tesztelt pózt - tegyünk egy vagy két párnát a nő feneke alá, így a csípője megemelkedik - ami mélyebb behatolást tesz lehetővé. Ha többet szeretnénk tudni a lehetséges verziókról, olvassuk el a Durex tippek a pózok variálásához című cikket.

 

Van olyan póz, aminek különös vonzereje van számodra? Miért olyan jó?

„A lány felül mindig nyerő pozíció. Ha képesek vagyunk túljutni azon a furcsaságon, hogy a srác ránk bámul, akkor teljes ellenőrzésünk alá vonhatjuk a szexet. Tegyünk extra szórakoztatóvá az együttlétet, és játsszunk le nyálas számokat és dobjunk be egy érzéki sztriptízt is.”- Vicky

„Én különösen szeretem, ha én vagyok felül, és ahelyett, hogy egyenesen csak a fiún ülnék, amikor belém hatol, lebukok (nagyszerű csókolózáshoz), majd felemelem és leeresztem a fenekem, így mozgok fel-alá. Úgy érzem, hogy sokkal több stimuláció ér így - és a pasim minden egyes porcikáját érzem -, és azt mondhatom, hogy ezt ő is nagyon szereti. A pozíció és mozgás nagyon intim mindkettőnk számára, mégis én irányítom a behatolás mélységét és sebességét. Ez határozottan a legzseniálisabb póz.”- Cara

 

Ha egy szexpózt utánad neveznének el, mi lenne a neve?

„Rock n Roll - Szeretem a rockzenét, és ez a szexpóz tökéletes nekem. Egy sima felületen fekszem, olyan magasra húzom fel a térdeimet, amennyire csak lehetséges. Ezután ő rá fekszik és belém hatol, és bármilyen testrészem megragadhatja! Jó ez a póz, amikor lustának érzem magam, mivel képes átvenni az irányítást és mélyen belém hatolni, hogy nagyszerű orgazmusban legyen részünk!”- Orla

De mi a helyzet a kínos pillanatokkal?

Tehát megvolt a nagy beszélgetés és elhatároztuk, hogy kipróbálunk valami újat. Az új pózok és helyszínek bevezetése mindig kétoldalú lehet, ezért fontos, hogy jól szórakozzunk próbálkozás közben. Ahogy egyik pozíciót a másik után felvesszük, kérdezgessük partnerünket, hogyan érzi magát, és ne féljünk attól a helyzettől sem, ha kuncogás lesz a vége. Végül is, minden párnak van egypár vicces története, ami közelebb hozza őket egymáshoz.

 

Megosztanál velünk egy kínos pillanatot, ami egy új szexpozíció kipróbálásához kötődik?

„Határozottan a zuhanyfüggönyös eset!” - Orla

Mint látható, ha szexpozíciókról beszélünk, a kommunikáció és a nyitottság a legjobb hozzáállás. Próbáljunk emlékezni rá, hogy ez egy csapatjáték, és soha nem egy egyirányú beszélgetés. A szexuális élet megfűszerezése egészséges kihívás lehet mindkét fél számára, és bár ijesztőnek tűnhet, igenis szórakoztató lehet és többféle módon közelebb hozhat minket egymáshoz.

Külön köszönet vendégeinknek, Orla-nak, Vicky-nek (www.vixmeldrew.com) és Cara-nak (www.carasutra.com), hogy megválaszolták kínos kérdéseinket!