Világszerte mintegy 2,4 milliárd férfi van szexuális aktivitása csúcspontján, ez 2,4 milliárd péniszt jelent és mindegyik más méretű, illetve formájú. Ez a változékonyság azt jelenti, hogy nem mindegyik óvszer illeszkedik mindegyik péniszre. Ez nem túl nagy probléma, csupán annyit jelent, hogy meg kell találnunk a számunkra megfelelőt. Igen egyszerűen felismerhető, ha az óvszer nem illeszkedik úgy, ahogy kellene. Fontos, hogy meggyőződjünk róla, az óvszer tökéletesen illeszkedik, mert ha túl laza, nem lesz hatékony a terhesség és egyes szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében, ha pedig túl szoros, akkor befolyásolhatja az együttlét élvezetét és a szövetek is károsodhatnak, illetve akár el is szakadhat. Íme, a leggyakoribb problémák, amik felmerülhetnek az óvszerek méretével kapcsolatban.

Ha az óvszer túl szoros:

Bár az óvszereket elasztikusra tervezték, ha túlságosan megnyúlnak, az erő visszahathat a péniszre. Ez megakadályozza a vér áramlását, és érzék- vagy akár merevedészavarokat is okozhat. Az óvszernek kényelmesnek kell lennie, de semmiképpen sem túl szorosnak.

Ha az óvszer túl laza:

Ha az óvszer túl széles, lecsúszhat szex közben, ezáltal megszűnik a védelem, amit biztosítani hívatott volna. Továbbá, ha nem kényelmes, a feleslegesen nagy óvszer miatt elveszíthetjük a szex közbeni súrlódó érzést, így kevesebb élvezetben lehet részünk.

Ha az óvszer túl rövid:

Amennyiben az óvszer túl rövidnek bizonyul miután teljesen letekertük, ez esetben a partnerek fokozottan ki vannak téve a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek kockázatának. Ez azért lehetséges, mert ha az óvszer vége túlságosan is fent helyezkedik el a péniszen, akkor könnyedén lecsúszhat szex közben. Az óvszer így el is szakadhat, különösen akkor, ha átlagon felüli kerületű péniszre húznánk fel.

Ha az óvszer túl hosszú:

A szabványos óvszerek többnyire pár centivel hosszabbak, mint az átlagos pénisz mérete, hogy többféle méretű szerszámra is jók legyenek. Amennyiben az óvszer túl hosszú, általában nem jelenthet problémát, mivel a felesleges hossz feltekerve maradhat az alján, de az átlagosnál szélesebb pénisszel rendelkező férfiak számára ez kissé kényelmetlen lehet, mivel a vastagabban feltekert óvszer nagyobb nyomást fejt ki a pénisz tövénél.

Minden problémára létezik megoldás, a fenti tényezők még csak véletlenül sem befolyásolhatják a jó szexet. A legfontosabb dolog, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő méretű óvszert; vessünk egy pillantást a különböző hosszúságban és szélességben rendelkezésre álló termékekre, és próbáljunk ki néhányat, hogy megtaláljuk a számunkra legjobb megoldást. Rendkívül fontos megjegyezni, hogy ha az óvszer lecsúszik, illetve ha repedések vagy szakadások találhatók rajta, hagyjuk abba, amit csinálunk és helyezzünk fel új óvszert, hogy biztosak legyünk benne, mindkét fél védett (ha bármilyen kétségünk támadt, látogassuk meg nőgyógyászunkat sürgősségi fogamzásgátlóért). Ha már ismerősen bánunk az óvszerekkel vagy tapasztaltnak véljük önmagunkat, akkor is hasznos lehet egy pillantást vetni a fenti útmutatóra az óvszer felhelyezéséről, hogy meggyőződjünk róla, biztonságban vagyunk és a legtöbbet kihoztuk az óvszerből, hogy minél jobban élvezhessük a nagyszerű szexet a Durex közreműködésével.