Breadcrumbs

A szex fantasztikus lelki előnyei

Megbocsátható, ha azt gondoljuk, hogy a szex és a spiritualitás messze állnak egymástól, de ha megértjük a kettő közötti összefüggést, máris készen állunk a jobb szexre, partnerünk kényeztetésére és mélyebb kapcsolatot érezhetünk a minket körülvevő világgal.

 

Nem hiszel nekünk? A szex és a spiritualitás közötti kapcsolatot egy, a kentucky egyetem által elvégzett tanulmány is hangsúlyozza, mely megállapította, hogy azok a nőknak, akik spirituálisnak tartják magukat, több szexben volt részük, mint azoknak, akik nem1, és mindazok, akik tudatosan élnek és jógáznak, jelentős javulásról számoltak be a nemi vágy és az orgazmus tekintetében. Mielőtt azonban szélsebesen jógázni kezdenénk, bemutatunk mindent, amit tudni kell e két dologról, beleértve, hogy a szex miként fokozhatja spiritualitásunkat.

 

Mit jelent a spiritualitás?

A spiritualitás mindenki számára mást jelent, de legjobban úgy lehet leírni, mint az adott személy kapcsolatát az élet csodájával és energiáival, és az arra irányuló vágyat, hogy felfedezzük ennek értelmét. Lehet, hogy egy hagyományos vallási eszmében fog megtestesedni vagy alapulhat más hitrendszeren is, amely nem kapcsolódik semmilyen valláshoz sem. Az ima, a meditáció, a jóga és a tudatosság mind szellemi tevékenységek és a spiritualitás segíthet számunkra megtalálni a világ célját és értelmét.

 

A spiritualitás és a szex története

A történelem során a szex és a spiritualitás kéz a kézben járt. A tantra (egy ősi hiedelemrendszer, mely a hinduizmushoz és a buddhizmushoz kapcsolódik) azon az ötleten alapul, hogy szex közben közelebb érezzük magunkat az isteni teremtményekhez. Nem ők voltak azonban az egyetlenek, akik a szexet spirituális szempontból előnyösnek tartották - az ausztrál bennszülöttek és a perzsák hiedelemrendszere is nagyjából ugyanezen a hiten alapul, és hasonló típusú szexuális szimbolika tapasztalható az iszlám és a kereszténység korai időszakában.

 

A kabbala (egy régi gondolkodásmód, amely eredetileg a zsidóságban gyökerezett) szintén spirituális élménynek látja a szexet, mely az Isten által egybekovácsolt férfi és női elemeket képviseli és a Qigong, az ősi kínai spirituális gyakorlat szintén úgy véli, hogy a szexuális energia boldogságunk egyik alappillére. Ezek az ősi kultúrák mind úgy gondolták, hogy a szex nagyszerű módja, egy másik személyhez való csatlakozásnak, csakúgy, mint minden magasabb rendű lényhez való kötődéshez, akiben az ősi emberek hittek.

 

Hogyan lehet spirituálisan előnyös a szex?

Amikor szeretkezünk, testünk a meditációhoz hasonlóan változik - egyesek transzszerű állapotban találhatják magukat, amint a csúcspontra jutnak. A szex számos előnyének egyike, hogy megváltozik a perspektívánk, amint az is, ahogy érzelmileg reagálunk a dolgokra. A megtapasztalt öröm és a felszabadultság által úgy érezhetjük magunkat, mintha kilépnénk mindennapi életünkből és jobban kapcsolódnánk önmagunkhoz, illetve a bennünket körülvévő világhoz. Ahogy az író és spiritiszta Deepak Chopra fogalmaz: "A szex saját magunktól vagy az egónktól való menekülés egy módja, amit sok ember csak a meditáció által tapasztal meg".

Ha a szexet szellemi tevékenységként kezeljük, átalakulnak az érzéseink; ez segítségünkre lehet partnerünk és önmagunk kényeztése során, miközben teljesen új tudatosságot és testi érzeteket ad nekünk. Menekülést nyújt a mindennapi életben fellépő stressz elől, és esélyt ad, hogy jobban fókuszálhassunk a dolgokra. Az élet és a nagyvilág több értelmet nyer, és a páros tagjai közötti kapcsolat sokkal erősebbé válhat.